MTA Nyelvtudományi Intézet Finnugor és nyelvtörténeti osztály

Department of Finno-Ugric and Historical Lingustics, RIL HAS

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése

SchÉK. 1. Jelentések Szibériából

E-mail Nyomtatás PDF

Előszó

Kötetünk összeállítás Schmidt Éva tudományos kutató és tanár, néprajztudós és finnugor nyelvész jelentéseiből és beszámolóiból, amelyek a belojarszkiji években születtek. A 20. század magyar tudományának egyik legegyedibb, ám alig ismert alakjának gondolatrendszerébe, világképébe, értékrendjébe – és mindennapjaiba engednek betekintést, miközben tipikus vagy sajátságos, sokszor bizarr eseteit mondják el a kultúrák találkozásának. Olyan világot tárnak fel, amelyről Európában csak keveseknek lehet fogalma. Nem színes néprajzi érdekességekről szólnak, hanem olyan fogalmakról, mint identitás, tradíció, kultúra, megmaradás, szakralitás, felelősség, rivalizálás – és főként ezek összefüggéséről.

 

Nekünk, európaiaknak általában magától értetődő, hogy több évszázados hagyománya van az írásbeliségnek, a nemzeti tudománynak, irodalomnak és az anyanyelvi oktatásnak. Elképzelni sem tudjuk, mi mindennel kell szembenézni, ha mindezt rohammunkában, előzmények nélkül kell megteremteni egy kisebbségben és nyelvjárási széttagoltságban élő nép számára – és itt a magyar legközelebbi rokonairól: a vogulról és az osztjákról van szó. E hatalmas területen élő kicsiny népek esetében a legnagyobb problémát az a tendencia jelenti, hogy a fiatalok egyre kevésbé beszélik őseik nyelvét.* Túlzás nélkül állítható, hogy a vogulok és az osztjákok a nyelv- és kultúravesztés utolsó fázisában vannak. Asszimilációjukkal, amely az 1930-as és 40-es évek direkt oroszosító intézkedéseinek következtében indult meg, majd az utóbbi időszak ipartelepítése miatt hihetetlenül felgyorsult, igen sajátságos, sokszínű nyugat-szibériai kultúra tűnik el, amely régiónként más és más változatban ötvözi a halászó-vadászó erdei, és az arktikus réntartó társadalmak hagyományait. Ebben a helyzetben magától értetődő feladat a nyelvészeti, népköltészeti, néprajzi értékek gyűjtése és megmentése. Vérbeli néprajzosként és nyelvészként természetesen Schmidt Éva is éppen ezt tette. 1991-től haláláig, 2002-ig dolgozott államközi szerződés keretében a nyugat-szibériai Belojarszkijban. Kiküldetésének (helyesebben: küldetésének, hiszen az ötlet is, a kidolgozás is az ő nevéhez fűződik) célja az volt, hogy az északi osztjákoknál létrejöjjön egy nemzeti folklórarchívum. Feladatát a különböző nehézségek ellenére is eredményesen teljesítette, tevékenysége már ezért is komoly érdeklődésre tarthat számot. Ennél azonban jóval többről van szó: az asszimiláció ellen ható, reményt adó folyamatokat segített beindítani a kulturális és tudományos életben. Nevéhez nem kisebb teljesítmény fűződik tehát, mint egy hagyományosan írásbeliség nélküli, napjainkban a kihalás szélére sodródott kis nép nemzeti filológiájának megteremtése. Hasonló munkát a világ számos táján végeznek, hiszen a veszélyeztetett népek és nyelvek tanulmányozása és dokumentálása ezekben az évtizedekben került igazán előtérbe. Schmidt Éva egyedisége és hatékonysága minden bizonnyal annak köszönhető, hogy módszerei az obi-ugor népek alapos ismeretéből fakadtak. Mivel egész életében ezt a kultúrát tanulmányozta, valamint oly hosszú időt élt velük együtt, kívülről, a tárgyszerű tudományosság szemszögéből, és belülről, helyzetük és problémáik átélésével egyszerre tudta őket szemlélni.

A halálát követően megjelent nekrológok után nehéz újat mondani arról, hogyan lett Schmidt Éva ilyen nagy formátumú tudóssá. Iskolatársai elmondása szerint tizenéves korától lelkesedett a vogul és az osztják kultúráért, egyetemista korára pedig már mindent elsajátított e népekről és nyelvekről, amit Magyarországon tudni lehetett. Olyan időszakban sikerült kijutnia terepre, amikor a Szovjetunión kívüli kutatók nem utazhattak az ország keleti vidékeire – másképpen fogalmazva: amikor a finnugristák kénytelenek voltak íróasztal mellett művelni a tudományt, akkor Schmidt Éva igen jól ismerte e népeket és beszélte nyelvüket, nyelvjárásukat. Számos visszaemlékezés hangsúlyozza közvetlen, mesterkéletlen modorát és kiváló kapcsolatteremtő képességét, ami elengedhetetlen minden gyűjtőmunkához. Schmidt Éva voltaképpen ötvözte a finnugrisztika hőskorára jellemző klasszikus, önzetlen gyűjtőegyéniséget és a 20. század végének sokoldalúan képzett tudósát. Éppen olyan fáradhatatlanul járta a nyugat-szibériai vidékeket, ahogyan a 19. században a legelhivatottabb elődei, pl. a magyar Reguly Antal és Pápay József, vagy a finn M. A. Castrén tette – ugyanakkor a legkorszerűbb nyelvészeti és etnográfiai, folklorisztikai ismeretekkel rendelkezett. Sokoldalú képzettségét nyilvánvalóan annak is tulajdoníthatjuk, hogy a nyugati és az oroszországi tudomány eredményeire egyaránt nyitott volt – nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy arról a már letűnt korszakról van szó, amelyben a tudomány világának is volt egy keleti és egy nyugati fele.

Belojarszkiji tartózkodásának éveiben Schmidt Éva nem kevesebb mint 300 órányi magnó-, valamint 400 órányi videofelvételt készített – tehát archívumát joggal hasonlítják aranybányához. Tekintettel azonban végakaratára, gyűjtéseit 20 évre zártnak tekinti a szakma.

Schmidt Éva korábbi pályafutása és a belojarszkiji évtized során is igen keveset jelentetett meg mindabból, amit gyűjtött vagy tudott – aminek számos oka volt. Energiáit elsősorban az értékek mentésére kívánta fordítani. Munkásságának jelentősége éppen abban a felismerésben áll, hogy a hagyományokat, a folklórt, a nyelvjárásokat most elsősorban nem a tudomány számára kell megmenteni, hanem az osztjákságnak kell rendelkezésre bocsátani. Nem arra törekedett tehát, hogy minden lehetséges anyagot összegyűjtsön, és mindezt Európába hazahozza, majd pedig a nyugati tudományos standard szerint publikálja, hanem hogy visszajuttassa azokhoz az osztjákokhoz, akiknek kulcsszerepe lehet a hagyományos értékek újrafelfedezésében. A beszámolók és jelentések tanúsága szerint is mind közül a legfontosabb mozgatórugó a gyűjtött folklóranyagra vonatkozó információkezelési szabályok maximális tiszteletben tartása – soha nem érhette olyan vád, hogy illetéktelenekhez juttatta a rábízott szakrális vagy privát anyagot.

Munkahelye, az MTA Néprajzi Kutatóintézete, valamint az MTA Nyelvtudományi Intézete, mely utóbbi az anyag gondozását vállalta, továbbá a legtöbb szakmabéli a legmesszebbmenőkig egyetért abban, hogy ilyen körülmények között 2022 előtt mindennek meg kell jelennie, amire a fent említett tilalom nem vonatkozik. A sorozatban addig kiadhatók – és feltétlenül kiadandók – mindazon kéziratos művek, amelyek a zárt belojarszkiji obi-ugor anyag születése előtt jöttek létre, pl. a serkáli osztják nyelvjárásról, illetve a medvekultuszról írt disszertációk, továbbá a Szibériában oroszul vagy hanti nyelven publikált írások fordítása, amelyek hazánkban gyakorlatilag elérhetetlenek.

Jelentései, beszámolói nem esnek tehát tilalom alá, hiszen ezeket eredetileg is „kifelé”, az osztják kultúrán kívülre szánta, így ez a gyűjtemény lett a Schmidt Éva Könyvtár című sorozat nyitó kötete. Azért esett a választás éppen a jelentésekre, mert egyrészt a közelmúltnak olyan társadalmi és kulturális eseményeiről, folyamatairól szerezhetünk ezekből ismereteket, amelyek a mai viszonyokat is meghatározzák, másrészt mérhetetlen mennyiségű információnak is most van aktualitása. Az, hogy e jelentések komoly szakmai érdeklődésre tarthatnak számot, már a kezdetektől nyilvánvaló volt: a 90-es évek elején a Néprajzi Hírek is közölt kettőt (1993-as és 1994-es évfolyamában). A beszámolókat és a jelentéseket munkahelye, tehát képzett kultúrantropológusok, folkloristák számára írta, ugyanakkor a szövegekben felbukkanó jelentősebb szervezeteket, személyeket gondosan bemutatta, tudván, hogy a nyugat-szibériai kulturális és tudományos élet szereplőit a szűk szakma sem feltétlenül ismeri. Így a beszámolókat jegyzetek és magyarázatok nélkül is az 1989 és 2002 közötti események részletes krónikájaként olvashatják az obi-ugor népek közelmúltja iránt érdeklődők. Haszonnal forgathatják e kötetet a közeljövőben Osztják- és Vogulföldre induló expedíciók is, mivel e munkabeszámolókból pontosan követni lehet azt is, hogy mely területeken, mely folyók mentén, milyen falvakban, kiktől, milyen műfajban sikerült gyűjteni – valamint azt is, hol reménytelen már e vállalkozás.

A jelentések – amelyek az archívumnak mindig előző évi munkáját írták le –, valamint a Schmidt Éva éves teljesítményéről számot adó beszámolók változtatás nélkül, kronológiai sorrendben sorakoznak egymás után. Noha ezek elvileg azonos felépítésűek, a kötet mégsem mondható homogénnek. A kezdeti időszakról például több jelentés is született (közülük az 1991. január eleji eseményekről szólót Lázár Katalinnal együtt írta), és noha érzékelhető a szöveg heterogenitása (hiszen a diplomáciai kapcsolatfelvétel egyes állomásai váltakoznak olyan részletekkel, mint pl. Juilszk bemutatása, illetve a medveünnep részletes leírása), sikerült ezekből úgy megszerkeszteni az első fejezeteket, hogy se tartalmát, se pedig Schmidt Éva jellegzetes (olykor fanyar, máskor frappáns) stílusát ne érje veszteség. A kötet második felében már érzékelhető, hogy a beszámolók szövegszerkesztővel készültek, mivel számos fordulat köszön vissza évről évre. Ugyanakkor a 90-es évek közepétől hosszabbodnak a társadalmi-szociális összefoglalók a jelentések bevezetőjében, és a bizonyos témákat részletesebben kifejtő mellékletetek is erre a szakaszra jellemzőek. Talán az 1995-ös jelentés kiegészítésének szánt, az obi-ugor szellemiségről szóló mellékletre igaz legteljesebben, hogy egyszerre érvényesül benne a külső és a belső nézőpont, továbbá, hogy szerzője az európai társadalomtudományok nyelvének és a nyugat-szibériai szellemi életet leíró sajátságos terminológiának az egyesítésével tudta igazán kifejezni mondandóját.

Ami ezeket az írásokat kiemeli a száraz, tényszerű beszámolók tengeréből, az a néprajzi és módszertani megfigyelések hihetetlen sokasága. Nemcsak a belojarszkiji archívum helyzetét, küzdelmeit írja le, hanem a többi hasonló kezdeményezésről is tudósít, egyfajta körképet adva ezzel az északi osztják és vogul hagyománymentés útjairól. Kitér a különböző osztják csoportoknak az életmódhoz és tájegységekhez köthető karakterére, továbbá a reetnizáló folyamatokban húzóerőt jelentő nagy egyéniségekre is. Schmidt Éva több jelentésében szól az archívum munkatársairól is, ezek a részek gyakorlati szempontból taglalják, hogy a különböző adottságú, egyéniségű anyanyelvi beszélőket milyen módon lehet bevonni a gyűjtő- és feldolgozó munkába. Az utolsó részben ismerteti az archívum tevékenységét, ami azért több száraz beszámolónál, mert a feladatok és az elvégzett munkák mindig pontosan köthetők a tudomány és a lakosság igényeihez. A gyűjtéseket és expedíciókat is tágabb összefüggéseiben mutatja be: nem véletlen, hogy mikor melyik műfaj vagy tájegység kerül sorra. Számtalan olyan módszertani leleményt ismerhetünk meg, amelyek az adott kultúra pontos ismeretéről tanúskodnak. Megkereste, illetve felismerte azokat a lehetőségeket, amelyek az embernek rokonsága és annak múltja iránti természetes érdeklődéséből fakadnak – erre építette fel például az amatőr gyűjtőhálózatot, s tervezett különféle szolgáltatásokat, hogy eleven legyen a kapcsolat az archívum és a falvak, városok lakossága között. Egy másik példa: az e területen jellemző képzetekhez igazodva felkutatta azokat a tehetséges énekmondókat, akik a 19. századi legendás adatközlők reinkarnációinak, utódainak tekintendők, és a számukra nyugati átírásban elérhetetlen folklórkincset cirill betűkre írta át. Ilyen módon a legmegfelelőbb emberek birtokába jutnak azok a szövegek, amelyek 100–150 évvel ezelőtti magyar gyűjtőknek köszönhetően ismerhetők egyáltalán napjainkban. Konkrét tapasztalatai voltak arról is, hogyan, milyen pszichés folyamatokra tekintettel, milyen tempóban kell kiképezni az anyanyelvi archivistákat. Túlzás nélkül állítható, hogy ezek a leírások a holnap néprajzos és nyelvész gyűjtőinek nélkülözhetetlen módszertani ismereteket kínálnak. Ezen túlmenően mérhetetlen mennyiségű információ, tudnivaló és helyzetelemzés olvasható még e beszámolókban. Külön érték, hogy a társadalmi, gazdasági és szociálpszichológiai jelenségeket az évenként megfogalmazott összefoglalások a maguk folyamatában tárják elénk. A tudományban és az egyetemi oktatásban egyaránt fontos az osztják kultúra 20. század végi helyzetének dokumentálása – ezt pedig Schmidt Éván kívül senki más nem tette meg szisztematikusan.

A jelentéseket végigolvasva érdekes megfigyelni, hogy az évek során mely témák, gondolatkörök hogyan módosultak, melyek kaptak nagyobb hangsúlyt. Ezért nem érdektelen megnézni, hogy a kiküldetése előtti öt évről (1986–1990) szóló munkabeszámolóban a későbbi nagy témák hogyan jelennek meg.

A kötetet záró 2002. évi munkaterv megrendítő olvasmány. Nemcsak a sok konkrét elgondolás miatt, hanem mert egyértelműnek tűnik, hogy írójuk be akarta fejezni a megkezdett munkákat. Abban a bekezdésben, amelyben kiküldetése meghosszabbításához kér támogatást, az eredeti, többszörös kiemelés változtatás nélkül, a kötet tipográfiai szokásaitól eltérő formában látható.

Mindenkit, aki Schmidt Évát, munkáját, elhivatottságát közelebbről ismerte, mélyen elgondolkodtattak a 2002-es évben hozott döntései. Ahogyan a személyes beszélgetések során kiderült, sokaknak megvan a saját elképzelése az okokról is – mások még mindig értetlenül állnak a történtek előtt. A legtöbb elképzelés megtalálni véli majd a saját bizonyító anyagát a kötetben közölt jelentések és beszámolók egyik vagy másik részletében. Azok az állásfoglalások azonban, amelyekből kiderül, hogy Schmidt Éva tisztában volt saját kvalitásaival, teljesítményével, munkája jelentőségével, mind-mind arról győzik meg az olvasót, hogy az okoknak és a mozgatórugóknak igen bonyolult szövevényében kellene eligazodnia a 2002-es év eseményeinek megértéséhez.

A szövegeken mindössze annyit változtattam, amennyit az egységesítés végett feltétlenül szükséges volt, igyekeztem megőrizni Schmidt Éva igen egyéni stílusát és szóhasználatát (pl. „Obi-ugor Kutató Team”, „megjelenülés”, újraszülés”, „lehallja a szöveget” stb.). Az archívum alapítását megelőző időkről szóló, eredetileg kevéssé tagolt fejezetekben a könnyebb eligazodást szolgáló alcímek voltaképpen kiemelések a rájuk következő szövegből.

Végezetül köszönetet mondok Sárkány Mihálynak (MTA Néprajzi Kutatóintézet), akitől a kiadás ötlete, valamint a jelentések nagy része származik, Csepregi Mártának (ELTE), aki elveszettnek hitt jelentésekkel és sok hasznos információval gazdagította gyűjteményemet, Kerezsi Ágnesnek (Néprajzi Múzeum), Lázár Katalinnak (MTA Zenetudományi Intézet), Ruttkay-Miklián Eszternek továbbá Vándor Annának, akik jó néhány részletkérdés tisztázásában közreműködtek – valamint Bakró-Nagy Marianne-nak és Oszkó Beatrixnak (MTA Nyelvtudományi Intézet), akik a kötet végső formába öntéséhez tanácsokat adtak.

Budapest, 2005. június havában

a szerkesztő

Tartalomjegyzék

Előszó  7
Egyéni munkabeszámoló 1986–1990  11
A folklórarchívum alapításának előzményei  15
A magyar–obi-ugor kapcsolatfelvétel társadalmi háttere  15
A nemzetközi kapcsolatok előkészítő fázisa  15
A medveünnepről  16
Medveünnep Magyarországon  17
Folytatás Hanti-Manszijszkban  18
Ajándékul – Szálló ének  20
Ajándék-ének  22
Gyűjtés és feldolgozás az osztjákokkal  24
Amatőr gyűjtők a legtávolabbi zugokban  25
A belojarszkiji archívum ügye  25
A Nemzetiségi Kultúra Hete Juilszkban  26
Juilszk és lakossága  27
Szervezés és előkészületek  28
7 x 7 rénszarvas a Kazimi istennőnek  28
A medveünnep  28
Társadalmi és kulturális rendezvények  29
A medveünnep első két napja  30
A hét rén feláldozása  32
A medveünnep harmadik napja  34
A rendezvény lezárása  37
A Belojarszkiji Északi-osztják Folklórarchívum alapítása  39
A Belojarszkiji Északi-osztják Folklórarchívum kialakult profilja  40
Kiemelt kutatási témák  40
Schmidt Éva eddigi tevékenysége  41
Az 1991 évi gyűjtések eredményeiről  42
Az Obi-Ugor Kutató Team munkássága  45
Egyéb obi-ugor–magyar kapcsolatok  48
Az Obi-ugor Kutató Team 1992 évi tevékenysége  51
Keleti osztják kutatások  51
Helyzetkép a folklór archívumról  53
Munkabeszámoló az 1992 évről  56
Munkabeszámoló az 1993-as évről  59
Jelentés a belojarszkiji Északi-osztják Folklórarchívum 1994 évi munkájáról  61
Általános helyzet  61
Az osztják nemzeti mozgalom és tudomány  62
Az archívum helyzete  63
Az archívum működésstruktúrája és intézményi kapcsolatai  64
Az archívum kutatási körzete és kiemelt témái  68
Az archívum tudományos képzési rendszere  69
Az archívum munkatársai és 1994 évi munkájuk  71
Schmidt Éva munkája  72
Munkabeszámoló az 1994-es évről  72
Jelentés a belojarszkiji Északi-osztják Folklórarchívum 1995 évi munkájáról  79
Általános helyzet  79
Az obi-ugor nemzeti mozgalom  80
Az osztják tudományosság  81
A folklórarchívum helyzete  82
A folklórarchívum működésstruktúrája   82
A folklórarchívum működése  86
Schmidt Éva munkássága  88
Melléklet az obi-ugor szellemiségről  92
A kultúrtípusról  92
A „területi energetikáról”  92
A medvekultusz és az „Arvisura-jelenség” magyar vonatkozásairól   93
1995 – az etnikus újjászületés harmadik fordulatának éve?   94
Munkabeszámoló az 1995-as évről  97
Munkabeszámoló az 1996-os évről  100
Jelentés a belojarszkiji Északi-osztják Folklórarchívum 1997 évi munkájáról  103
Általános helyzet  103
Az obi-ugor közélet és tudomány  105
A folklórarchívum helyzete   106
Az archívum tematikája és munkarendje   108
Oktatási programok  109
A munkatársak és tevékenységük   109
Schmidt Éva munkássága  110
Jelentés a belojarszkiji Északi-osztják Folklórarchívum 1998 évi munkájáról  114
Általános helyzet   114
Az obi-ugor közélet és kultúra  116
A folklórarchívum helyzete   118
A folklórarchívum munkája   119
Schmidt Éva munkássága  121
A folklórarchívum fejlesztési feladatai   124
Munkabeszámoló az 1998-as évről   126
Jelentés a belojarszkiji Északi-osztják Folklórarchívum 1999 évi munkájáról  129
Általános helyzet  129
Az obi-ugor közélet és kultúra   131
A folklórarchívum helyzete   133
A folklórarchívum évi munkája  135
Schmidt Éva munkássága   137
A folklór archívum fejlesztése  141
Melléklet az obi-ugor folklórarchívumok jövőjének problémáiról  143
Munkabeszámoló az 1999-es évről   146
Munkabeszámoló a 2000-es évről   150
Munkabeszámoló a 2001 évi munkáról   157
Schmidt Éva 2002 évi munkaterve   165
Módosítás dátuma: 2009. február 02. hétfő, 22:41