MTA Nyelvtudományi Intézet Finnugor és nyelvtörténeti osztály

Department of Finno-Ugric and Historical Lingustics, RIL HAS

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése
Home Könyvkiadás / Publishing Activities Schmidt Éva Könyvtár / Éva Schmidt Library SchÉK. 2. Nyelv, nyelvjárás, írásbeliség, irodalom

SchÉK. 2. Nyelv, nyelvjárás, írásbeliség, irodalom

E-mail Nyomtatás PDF

Schmidt Éva a hanti írásbeliségről

Jelen kötetünkkel a MTA Nyelvtudományi Intézetének Schmidt Éva Könyvtár elnevezésű sorozatát folytatjuk. Schmidt Éva (1948–2002) néprajztudós, kutató és gyűjtő 1991-től haláláig Nyugat-Szibériában dolgozott. Kiküldetésének célja az volt, hogy legközelebbi nyelvrokonainknál, az osztjákoknál és a voguloknál nemzeti folklórarchívumot alapítson. Munkájának eredménye összesen több száz órányi videofelvétel. Halála előtt azonban úgy rendelkezett, hogy ez a hatalmas anyag zárolandó, azaz nem kutatható és nem publikálható 2022-ig.

A felbecsülhetetlen értékű anyag tárolását és gondozását az MTA Nyelvtudományi Intézete vállalta. Feladatának tekinti továbbá, hogy Schmidt Éva munkáiból megjelentesse mindazt, amire az említett tiltás nem vonatkozik, hogy hatalmas tudásának legalább morzsái olvashatók legyenek – különös tekintettel arra, hogy a kutató életében is rendkívül keveset publikált. A sorozat kiadása 2005-ben megkezdődött, első kötete Jelentések Szibériából címmel látott napvilágot.

A most megjelenő munka Schmidt Éva finnugor szakra készített szakdolgozata.[1] 1973-ban, 25 évesen írta, de olvasottsága és személyes ismeretségeiből eredő tájékozottsága folytán e munka színvonala messze felülmúlja az átlagos szakdolgozatokét.

A munka három fő részből áll. A bevezetően bemutatja a hanti írásbeliség létrejöttének gazdasági és társadalmi hátterét, majd a nyelvújítási törekvések történetét és problémáit. Ennek értékét egyrészt az adja meg, hogy tárgyilagosan és információgazdagon ír a Szovjetunióban a 30-as és a 70-es évek között zajlott folyamatokról (a nomád csoportok letelepítéséről, az önkéntesnek nem nevezhető iskoláztatásról, az oktatás lassú eloroszosodásáról, a kolhozosításról, az ipartelepítésről, az etnikumok keveredéséről stb.), másrészt pedig az irodalmi nyelvek alapjául szolgáló nyelvjárások helyzetének és egymáshoz fűződő viszonyának pontos ismertetése tűnik ki.

Az itt felvázolt helyzet csemege a társadalmak és kultúrák különbözősége iránt érdeklődők számára. Adott egy olyan nép, amely hatalmas területen, kis lélekszámban él, számos nyelvjárásra tagolódik, szinte mindegyik folyóvölgy más típusát folytatja a halászó, vadászó, réntartó és gyűjtögető, valamint a letelepült, falusi életmódnak (a városi élet egyáltalán nem volt jellemző a hantikra); gazdag és egyedi folklórt tudhat magáénak (gondoljunk csak a Reguly és Pápay gyűjtötte kincsekre), színpompás élő díszítőművészete van, a sámánizmus és a medvekultusz még számos területen virágzik, a mindennapokat átszövik a hiedelmek stb. Ez a kultúra természetesen nem tudhat maga mögött a mi 19. századi nemzeti ébredésünkhöz hasonlót, nem alakult ki sem nemzettudat, sem pedig a nyelvet önmagában véve értéknek valló gondolkodás. Ekkor a szovjethatalom belefog, hogy „felemelje” ezt a népet, átalakítsa a tudás átadásának fórumait és módjait (vagyis iskolákba kényszerítik az őslakosok gyerekeit), célja a gazdasági és az ideológiai átformálás is, kénytelen tehát anyanyelvükön megszólítani a hantikat. Szinte a semmiből kellett létrehozni új, ám közérthető szavakat a korábban ismeretlen fogalmak jelölésére az olvasó- és számtankönyvekben, az újságokban, a propagandakiadványokban, a fordításirodalomban stb. Ne feledjük azt sem, hogy mindezt számos nyelvjárásban kellett megvalósítani.

Igen olvasmányos a második rész is, amelyben a nyelvi anyag feldolgozása következik. A magyar alapján azt képzelhetnénk, hogy az oroszból átvett elemek és az orosz mintára megformált összetett szavak jelentenek megoldást bizonyos fogalmak azelőtt hiányzó megjelölésére. Ezzel szemben a hanti nyelv a saját adottságai szerint oldja meg a feladatokat. Magyar anyanyelvűként azt is természetesnek gondoljuk, hogy a sofőr fogalom kifejezésére a legegyszerűbb megoldás a vezető – ha egyszer az osztjákban is képezhető efféle igenév. Ezzel szemben hantiul grammatikai okokból kizárólag olyan típusú szerkezetet lehet használni, mint az autót vezető ember. Ilyen és ehhez hasonló vonások eredményezik a hanti neologizmusok, innovációk feltűnő egyediségét. A jelentésmegadások mellett minden esetben ott állnak a hanti szószerkezetek elemeinek egyenkénti magyar fordításai – a nem nyelvész képzettségű olvasó számára is tökéletesen érthetővé téve a nyelvi anyag tárgyalását.

A harmadik rész eredetileg is szerepelt a dolgozatban – ha jóval kisebb volt is a terjedelme. Schmidt Éva egy gondosan válogatott szemelvénygyűjteménnyel mutatta be a hanti írásbeliségben létező műfajokat. Az összeállítást egy költemény zárta, amelyhez – mint a többi szövegrészlethez is – Schmidt Éva készítette a nyersfordítást. Ehhez a részhez kapcsoltuk a 70-es évek elején készített nyersfordításának legjobbjait is, követve a szöveggyűjtemény kétnyelvű elrendezését (a versekről bővebben lásd a kötetet záró írást Rusvai Juliannától). A versfordítások csatolásával csakugyan teljesebb kép rajzolódik ki a hanti kultúrtörténet egy részéről, a kötet így túlmutat az eredeti műfajon, egy nyelvészeti szakra készített szakdolgozaton.

Mivel a dolgozat mintegy 35 évvel ezelőtt íródott, gondolkodásmódja és stílusa természetszerűleg magán viseli annak a korszaknak bizonyos jellegzetességeit. Ma már nem is tudjuk komolyan venni az olyan kötelező fordulatokat, amilyenekre a bibliográfiai tételeket kikeresve bukkanhatunk: „Sztálin elvtárs irányt mutató nyelvtudományi munkáinak megjelenése óta látjuk világosan a nyelvről, hogy szerszám, eszköz, melynek segítségével az emberek egymással érintkeznek, kölcsönösen kicserélik gondolataikat és kölcsönösen megértik egymást” illetve „természetes, hogy az új, szovjetunióbeli szótárak szerzői különös figyelmet fordítottak arra, hogy munkájuk hű képet adjon a Szovjetúnió népeinek életmódjában, politikai, társadalmi és gazdasági életében végbement ama változásokról, amelyeket a Nagy Október Szocialista Forradalom idézett elő.” Pedig a finnugor népek írásbeliségéről az ötvenes-hatvanas években elsősorban az idézettekhez hasonló stílusú cikkekből lehetett tájékozódni – és egy, a hetvenes évek legelején született dolgozat jobbára ilyen szakirodalmi előzményekre támaszkodhatott. Néhány finnugrisztikai egyetemi tankönyvet lapozgatva az is nyilvánvaló, hogy még a hetvenes években is a sablonos hangvétel volt kötelező. – Mindehhez képest Schmidt Éva szövegét viszonylag tárgyilagosnak mondhatjuk, még ha ma már másképpen fogalmaznánk is például a Szovjetuniónak az elmaradott népeket felemelő intézkedéseiről. Schmidt Éva áttekintése jóval igényesebb kora átlagánál, de stílusában tagadhatatlanul van valami talányos. Nehezen elképzelhető, hogy az ábécéskönyveket alaposan áttanulmányozó Schmidt Éva nyelvészként ne vette volna észre, hogy a hanti kisiskolásoknak szánt ábécéskönyvek nemcsak a hanti fonémarendszert, pontosabban betűket tanítják meg, hanem az oroszt is – természetesen mozgalmár kulcsszavakon és neveken keresztül is. Ne feledjük továbbá azt sem, hogy a dolgozat a kazimi felkelést is megemlíti (ez a gyerekek internátusba parancsolása és a szent helyek durva meggyalázása miatt robbant ki, majd véres megtorlás követte) – amiről évtizedekig nem volt szabad beszélni a hantiknál, Magyarországon pedig a finnugrisztika is alig tudott róla.

Nyelvészeti szempontból rendkívül értékesek az obi-ugor nyelvjárásokról írott részek. Természetesen a dolgozat központi jelentőségű fogalmainak értelmezése is igen alaposan megírt fejezet. A nemzeti nyelv, irodalmi nyelv, írásbeliség fogalmak, azaz az európai, közép-európai művelődéstörténet alapjain létrejött kategóriák korántsem alkalmazhatók automatikusan egy, a miénktől gyökeresen eltérő kultúra jelenségeinek megnevezésére, ezért körültekintést igényelt a terminológia kidolgozása. Ezután pontos képet vázol fel az írásbeliség megteremtésének évtizedeiről, meghatározza a nyelvújító törekvések korszakait is, sorra veszi a nyelven belüli és nyelven kívüli tényezőket. Kitér olyan gyakorlati problémákra is, amelyek a széttagoltságból fakadnak. Nem könnyű eldönteni, hogy egész pontosan hány (al)nyelvjárás számára kell/lehet kidolgozni egy irodalmi nyelvet – és Schmidt Éva számos olyan gyakorlati tényezőt említ, amely eszünkbe sem jutna, mert csakis a konkrét nyelvi helyzet ismeretében vetődnek fel. Bámulatos „nyelvjárástudás” kell ahhoz is, hogy a szerző nyilatkozhasson, miként viszonyulnak a különböző dialektusok beszélői a szomszédos vagy közeli nyelvjárás hangzásához, mennyire lehet számukra nehéz annak elsajátítása stb.

További érdekessége a szakdolgozatnak, hogy bírálója a neves finnugor nyelvész, Lakó György volt. Stiláris javításai csaknem mind helytállóak ma is, bár érzékelhető egy régebbi korszak szigorúan pontos és puritán stílusa is. A bejegyzések másik része jóval később keletkezhetett, minden bizonnyal Kálmán Bélának tulajdoníthatjuk őket. A legérdekesebb megjegyzések mindkét kutatótól belekerültek e kiadásba.

A dolgozat szerkezetén, tagolásán (a szemelvények kiegészítésén kívül) lényegileg nem változtattunk[2] – bár a bíráló, Lakó György komolyan kifogásolta bizonyos szószerkezeteket kétszeres tárgyalását: először szemantikai, majd pedig szintaktikai szempontból. A munka szóhasználatán is a lehető legkevesebbet módosítottuk (pl. a képzőkre vonatkoztatott aktív szót a ma használatos produktívra cseréltük).

A sorozatindító kötet az archívum alapítása és munkája kapcsán főként a kazimi nyelvjárásterület kulturális ébredését, a tudomány felvirágzását és sajátos történetét rajzolja meg. Abban e folyamatok későbbi szakaszát (a 80-as és 90-es évek) találjuk. Kiderül például, hogy végül melyik nyelvjárás lett az, amelynek alapján létrejött irodalmi nyelv a leginkább megerősödött – és az is, hogy miért. A Schmidt Éva Könyvtár 2. kötete az elsővel ebben a vonatkozásban szorosan összefügg. Így a hanti kultúra alakulását – legalábbis az északi, különösen a kazimi nyelvjárásterületen – az 1910-es évektől az ezredfordulóig követhetjük végig.

Napjainkban különös aktualitása van e felelős gondolkodásra késztető írásnak. Azzal kell ugyanis szembenéznünk, hogy amennyiben nem sikerül lelassítani vagy visszafordítani az asszimilációs folyamatokat, akkor a magyar legközelebbi rokonnyelvei az igen közeli jövőben eltűnnek. Ugyanakkor ettől függetlenül is olyan olvasmány ez a könyv, amely a motívumok és adatok bőségével árnyalt gondolkodásra tanít.

Sipos Mária

[1] Eredeti címe: A nyelvfejlődés és nyelvűjítás tükröződése a közép-obi és a kazimi osztják irodalmi nyelvben.

[2] A szakdolgozat szemelvényei közül elhagytuk azt a költeményt, amellyel a nyersfordítások között amúgy is találkozunk, valamint az összes szójegyzékjet és szöveget a munka második felébe rendeztünk.

Tartalom

Schmidt Éva a hanti írásbeliségről (Sipos Mária) 7
Bevezetés 11
A dolgozat tárgya és módszere 13
Gazdasági-társadalmi háttér 15
Irodalmi nyelv és nyelvújítás 19
Osztják nyelvjárások és irodalmi nyelvek 34
Irodalmi nyelv és nyelvjárásiasság 37
A fogalomkészlet gyarapodása és ennek nyelvi kifejezőeszközei 37
Főnévalkotás igéből 40
1 Nomen actionis alkotása 40
2 A nomen acti és objecti alkotása 51
3 A nomen actoris alkotása 56
4 A nomen instrumenti alkotása 59
5 A nomen loci alkotása 60
Főnévalkotás főnévből 62
Főnévalkotás melléknévből 62
Melléknévalkotás főnévből 65
Igealkotás melléknévből 65
Az egységes fogalmat kifejező szókapcsolatok szerkezete 68
Jelzői szókapcsolatok 69
1 Minőségjelzős szókapcsolat 69
2 Birtokos jelzős szerkezet 85
Igei szókapcsolatok 86
Befejezés 89
Rövidítésjegyzék 91
Bibliográfia 92
Az anyaggyűjtésre felhasznált osztják nyelvű művek jegyzéke 92
Szakirodalom 94
Az osztják nyelven megjelent művek jegyzéke (1868–1971) 97
Szöveggyűjtemény 102
Az iskolai élet szókincse 102
Szövegmutatványok 104
Schmidt Éva nyersfordításai hanti költők verseiből 113
Mikul Sulgin: Mézes Ob 113
Mikul Sulgin: Tavaszi ének 123
Vlagyimir Volgyin: Hanti 145
Prokopij Szaltikov: Szívem énekel 156
Schmidt Éva hanti versfordításai (Rusvai Julianna) 173